Fórum
Tradicionális Lepárlás
A TRADICIONÁLIS LEPÁRLÁS MŰVÉSZETE
Az alkímia a teremtés tökéletesítésének a korai mestersége.
Az alkímia egy ősi beavatási rendszer, mai szóval iskola, amelynek lényegét tekintve nincs köze a kémiához. A felvilágosodás eszméinek térnyerése után az alkímia bizonyos gyakorlati és hibás aspektusai racionalizálódnak, asszimilálódnak egy proto-kémiának nevezhető, kezdeti tudományban. Ennek köszönhető, hogy a tudománytörténetben sokszor csupán egy babonáktól tarka áltudományként jelenik meg. Erősen egyszerűsítő nézőpont szerint ma az alkímia közönséges fémek arannyá és ezüstté változtatásának és más kapcsolódómágikus praktikáknak az áltudománya.
Az alkímia a metafizika szempontjából általában a lélek megtisztításának, felemelésének, megváltásának és megistenítésének (Opus Magnum) folyamatait rejti és tárgyalja, mint minden metafizika. A történelem folyamán nem volt állandó alkímiai iskola, hanem egy tág és változékony rendszer volt amely mindig hatott az adott kor és hely szellemére. Így beszélhetünk egyrészt görög-egyiptomi-babiloni, indiai/hindu, kínai/taoista alkímiáról, másrészt iszlám, keresztény, gnósztikus és misztikus alkímiáról.
Nem elhanyagolható azonban az alkímiának az a hatása sem, amelyet a 19. század közepétől-végétől kibontakozó modern, okkult iskolákra gyakorolt, és ezzel párhuzamosan a marxista ihletettségű tudomány-szemléletre. Valójában egyik sem nyújtott segítséget az alkímia valódi újraértelmezésében, felfedezésében, mert mindkét oldalról meglehetős elfogultsággal közelítettek felé, kihasználva vagy éppenséggel pellengérre állítva, mint a "sötét" középkor egyik jellemző érdekességét.
Ez utóbbi szerint három fő célja volt:
- az arany előállítása közönséges fémekből a Bölcsek kövének segítségével;
- olyan elixír felkutatása,amely örök életet, pontosabban örök ifjúságot biztosít;
- olyan módszerek elsajátítása, amellyel mesterségesen életet lehet teremteni, mint a homunkuluszok létrehozása vegyi úton.
Az alkímia mélyebb megértéséhez ennél jóval többre van szükség. Tudni kell, hogy maguk a szerzők, - amennyiben fennmaradt néhány komolyan vehető mű - sokszor bevallottan félreértelmezhetően vagy értelmezhetetlenül fogalmaztak, egyrészt, hogy kiemeljék a fizikai-kémiai leírások allegorikus voltát, másrészt pedig a kor tudományos színvonalának megfelelően. Hangsúlyozni kell, hogy maguk az alkímiai tárgyú írások csak a legritkább esetben voltak hivatottak valamely - mai értelemben vett - tudományos eredmény bemutatására szánva.
Korunk "alkímiája" a Tradicionális Párlatkészítés
A gőzdesztillálás az illóolajak kinyerésének legkíméletesebb és legnagyobb kihozatalú lepárlási módja. Ennek az az oka, hogy a növényi részek nem érnek bele a forrásban lévő vízbe, mely tönkreteheti a hatóanyagokat, csupán a felszálló gőz viszi magával a kényes olajokat. Ez a legjobb módszer kitűnő minőségű illóolajak kinyeréséhez és gyógy hatású szerek készítéséhez.
Szinte hihetetlen, de a legtöbb növény figyelembe vehető mennyiségű illóolajt tartalmaz, melyet akár gyógyszerként, akár illatanyagként használhat. Különlegesen érdekes a több, mint 3.000 fajtát magába foglaló ajakos virágúak családja. Ezek közé tartoznak kedvenceink, melyekből könnyű olajat nyerni, gyógyító erejűek és nagyon illatosak. Csak néhányat említve közülük: rozmaring, levendula, kakukkfű, menta, bazsalikom, citromfű.
A gőzdesztillálás során az üstöt minél gyorsabban kell felfűteni, így kaphatja a legjobb eredményt. A kész desztillátum főként aromavízből és egy vékony, általában a felszínen úszó illóolaj rétegből áll. Ezt a két részt szét kell egymástól választani, melyhez a legjobb egy olajleválasztót vagy egy pipettát használni.
Normál lepárlás
(desztilláció)
Lényegesen egyszerűbb módszer, azonban nem olyan kíméletes. Természetesen nem mindenki engedhet meg magának egy 30 literes, kolonnával is rendelkező alembik lepárlót, és normál lepárlás végzéséhez elég, ha például egy 5 literes alembiket vásárol. Persze az illóolaj kihozatal és a minőség egyaránt gyengébb lesz, és egyes, különösen érzékeny növényeket (például a rózsát) ilyen módon gyakorlatilag lehetetlen desztillálni.
Tegye az üstbe a növényi részeket, öntsön rájuk bőségesen vizet, majd forralja fel minél gyorsabban az üst tartalmát. Ebben az esetben se felejtsen el a hűtőbe hideg vizet önteni és azt időnként ellenőrizni, ha kell, hideg vízzel utánpótolni.
Akárcsak a gőzdesztillációnál, itt is a vízgőz viszi magával az olajokat, melyek a hidrolátummal együtt csepegnek ki a kifolyócsövön. Az előzőekben ismertettel azonos módon most is szét kell választani e két összetevőt. Figyeljen azonban a felfűtés során, mert normál desztillációnál a víz elpárolgását követően az üstben maradó növényi részek könnyen leéghetnek.
A frissen szedett növényeket azonnal desztillálni lehet, míg a szárított részeket érdemes előzőleg pár napon át vízben áztatni. Általánosságban igaz, hogy a friss növények lepárlása során több illóolaj nyerhető ki, mintha szárított lenne, de léteznek kivételek. Például sok illóolajat tartalmzó növények esetében (mint amilyen a menta is), szárított alapanyagból is jó kihozatal érhető el.
Alquitara lepárló, illóolaj, pálinka és borpárlat készítéséhez
Leonardo da Vincinek köszönhetjük ezt a lepárlót, mely zseniális, akárcsak a többi találmánya. Helytakarékos, kézzel kovácsolt, eredeti CopperGarden®, vörösréz pálinkafőző, mely kitűnő eredményt ad.
Az alquitaranál a hűtő az főzőüst tetején helyezkedik el, így a felszálló gőzt közvetlenül a párává alakulása után változtatja vissza folyékony halmazállapotúvá, így különlegesen ízletes, zamatos eredményt produkál. A három fődarabból (üst, váll, sisak) álló lepárlóban összesen három szűrő található: egy az üst felső harmadánál (ez a szűrő használható leégésgátló cefreszűrőként és aromakosárként is), egy a sisak rész alján (aromakosárként működik, valamint ezt használhatjuk a deflegmációt növelő kerámia gyűrűkhöz is), egy pedig a sisak és az üst találkozásánál (ez a többi szűrővel ellentétben fixen be van forrasztva, meggátolja a szilárd alkotóelemek sisakba jutását).