Fórum
Gyógyvizek
PARÁDI kénes gyógyvíz (Csevice I.)
.
A Parádi kénes gyógyvíz a régi plakátokon szereplő elnevezés szerint égvényes, kénes, savanyúvíz, amely a mai megfogalmazás alapján alkáli-hidrogénkarbonátos, kénes, természetes szénsavas, kalciumot is tartalmazó gyógyvíz. (Kéntartalma literenként 6-7 mg.)
A gyógyvíz alkalmazási területe
Parádi kénesA Csevice forrás gyógyvizét tehát több mint 200 éve használják különféle emésztőszervi megbetegedések kezelésére. Egyaránt alkalmas savtúltengéssel járó gyomor- és bélbetegségekben, valamint savhiányos gyomor- és bélhurutban. A gyomornedv elválasztást fokozó, vagy csökkentő hatás attól függ, hogy fogyasztása éhgyomorra, vagy étkezés közben történik. Két órával étkezés előtt fogyasztva az alkalikus gyógyvíz csökkenti a gyomornedv elválasztást, a táplálékkal együtt, vagy után fogyasztva azonban fokozza. Ezért tehát egyaránt alkalmas savtúltengéssel járó gyomor- és bélbetegségek, valamint savhiányos gyomor- és bélhurut gyógyítására attól függően, hogy étkezés előtt, közben vagy után fogyasztjuk.
Elősegíti az emésztést, megszünteti a puffadást. Az idült gyomorhuruttal járó kellemetlen panaszok – gyomortáji fájdalom, nyomásérzés, étvágytalanság, teltségérzet, rossz közérzet igen hatásos gyógymódja ill. a terápia kiegészítője a Parádi kénes gyógyvíz, mely rögtön a gyomorba jutásakor kifejti nyákoldó hatását.
Borokkal együtt fogyasztva megakadályozza a másnaposság kialakulását, másnapos állapotban fogyasztva pedig enyhíti, ill. megszűnteti a másnapos gyomor nemkívánatos tüneteit.
A gyógyvíz az epebántalmak kezelésében is fontos szerepet tölt be. Elfogyasztása után mintegy 15 perc múlva kíméletes epehólyag-összehúzódás következik be, az epehólyag kiürítése az epepangással járó betegségek esetén része a kezelésnek. A kellõ hatás eléréséhez célszerű egy pohár testhőmérsékletű gyógyvizet lassan kortyonként éhgyomorra elfogyasztani.
A légzőszervek idült hurutos állapotainál igen kedvezően hat – nyákoldó, köptető hatása miatt. A gyógyvíz hatására a hörgőkben fokozódik a váladékkiválasztás, ezért a dohányzás okozta idült hörghurutban is ajánlott fogyasztása. Vizelethajtó hatásának köszönhetően értékes szerepet játszik a vesekőképzõdés megelőzésében, a vesemedencék és húgyutak tisztításában.
A kénes ivókúrák során kén rakódik le az ízületi porcokban, ez az oka annak, hogy mozgásszervi betegségek kezelésében kedvező hatást tapasztaltak a Csevice-vizes ivókúra alkalmazásával.
Adagolás
Mind a savtúltengés, mind a savhiányos gyomorhurut esetében 1-2 dl Parádi kénes gyógyvíz elfogyasztása elégséges a kedvező hatás eléréséhez.
Savtúltengés esetén 1−2 dl javasolt étkezés előtt 1−2 órával.
Savhiányos gyomorhurut esetén 1−2 dl fogyasztása javasolt étkezés közben, illetve után.
Epehólyag és epeutak betegségei esetén és vizelet-elválasztás növelésére naponta 3X2 dl ajánlott 3-4 hetes kúraformájában.
Bélrenyheség, hörghurut és izületi bántalmak kezelésére naponta 1−2 x 1−2 dl javasolt.
Másnaposság esetén több részletben elosztva 5−7 dl elfogyasztása ajánlott.
..
Az epehólyag és epeutak betegségei esetén naponta 3 x 2 dl ajánlott 3 4 hetes kúra formájában, hasonló adagolás javasolt a vizelet-elválasztás növelése érdekében.
A bélrenyheség, a hörghurut és az ízületi bántalmak kezelésére naponta 1 2-szer 1 2 dl javasolt.
.
Nem használható
Heveny máj- és epegyulladás, heveny emésztõszervi megbetegedések, fokozott pajzsmirigyműködés, tuberkulózis és rosszindulatú daganatos megbetegedések esetén.
.
HUNYADI JÁNOS glaubersós gyógyvíz
.
A gyógyvíz jellege
Az 1863 óta ismert Hunyadi János gyógyvíz két fő alkotója a glaubersó és keserűsó.
A gyógyvíz alkalmazási területe
A glaubersós gyógyvizekre jellemző a hashajtó és az enyhe bélhurutokat gyógyító tulajdonság. A gyógyvíz végigöblíti a bélfalat és leoldja a baktériumokat, gyulladásos váladékot, s tovább viszi magával és eltávolítja a széklettel. A bél tisztításának eredményeként csökkennek, megszűnnek a kellemetlen hurutos panaszok, a puffadás és a fájdalmak.
Eredményesen alkalmazható erőlködés nélküli székletürítés igénye estén, amely igen fontos agyi érbetegség, agyvérzés utáni állapotok, aranyérbetegség, érelmeszesedés, sérv esetén.
A gyógyvíz hatásos kiegészítője egyes epehólyag-betegségek kezelésének és használata csökkenti az epekőképződés kockázatát is. A glaubersós és a keserűsós gyógyvíz hatására az epehólyag összehúzódik és fokozódik az epe folyadék áramlása a bélbe. A glaubersós gyógyvíz huzamos alkalmazása rendszeres epehólyag-kiürítő és epeelválasztást fokozó hatású, ennek eredményeként csökken az epehólyagban az epekőképződés és a gyulladás kialakulásának veszélye.
A gyógyvíz étkezések után fogyasztva gátolja a zsírok és fehérjék felszívódását ezért fogyókúra kiegészítőként, vagy elhízás ellen is alkalmazható.
Adagolás
Az egyszeri hashajtáshoz 2 dl gyógyvíz elfogyasztására van szükség. Amennyiben a gyógyvizet töményen fogyasztjuk a hatás csak 12-24 óra múlva jelentkezik, ha éhgyomorra fele-fele arányban vízzel hígítva,Hunyadi János gyógyvíz langyosan fogyasztjuk, a hatás már 1-2 órán belül bekövetkezik. A gyógyvizet éhgyomorra, étkezés előtt fél-egy órával érdemes fogyasztani, bélhurutok kezelésére naponta 1-2 dl mennyiségben, kúraszerűen. Epehólyag-működési zavarok, máj- és cukorbetegség esetén naponta több részletben elosztva 2-3 dl elfogyasztása ajánlott.
Fogyókúra esetén, elhízás ellen napi 3x1 dl-nyi gyógyvíz elfogyasztása javasolt a főétkezések után.
Nem használható
Heveny gyomor- és bélhurut, savhiány, gyomor- és bélfekély, szívgyengeség, valamint hasmenés, hányás és más módon bekövetkezett jelentős folyadékvesztés esetén.
.
Ferenc József keserűvíz
.
A gyógyvíz jellege
A Ferenc József gyógyvíz összetételében a legfontosabb két alkotóelem a glaubersó és a keserűsó, az utóbbi nagyobb mennyiségben van jelen, az emberi szervezetre gyakorolt hatását e két só határozza meg.
Alkalmazási területe
A keserűsó kedvező hatására vonatkozóan már több mint száz évvel ezelőtt jelentek meg cikkek különböző orvosi közlönyökben, amelyek ismeretében a múlt században és e század első felében sok orvos alkalmazta előszeretettel a Ferenc József gyógyvizet bizonyos betegségek kezelésében, gyógyításában.
A Ferenc József keserűvíz elsősorban székrekedésre, valamint enyhe bélgyulladás kezelésére alkalmas.
A keserűsós gyógyvizek azonban nemcsak a székrekedés befolyásolására használhatók, hanem a székrekedés következtében kifejlődött aranyérbetegség kezelésére is, valamint a székelés szabályozására, a végbél és alhasi szervek fájdalmas székeléssel járó megbetegedéseiben, sérv esetén.
A keserűvíz rendszeres fogyasztása eredményeként felgyorsult bélmozgás következtében gyorsabban halad át a bélcsatornán a táplálékok fehérje- és zsírtartalma, és kevesebb szívódik fel ezekből, esetleg más tápanyagokból is a szervezetbe, ezért célszerű a keserűvizet nem közvetlenül étkezés előtt vagy után, hanem éhgyomorra elfogyasztani.
Fogyókúra kiegészítőként, vagy elhízás ellen alkalmazva viszont, éppen a fenti hatás miatt a főétkezések után érdemes a gyógyvizet fogyasztani.
Adagolás
Az egyszeri hashajtásra ajánlott mennyiség 2-3 dl. A tömény keserűvíz bélmozgató, hashajtó hatása lassabban – 12-24 óra alatt – alakul ki, a vízzel hígított, langyosan elfogyasztott keserűvíz már 1-2 óra múlva székletürítést eredményez.
Bélrenyheség tartós kezelésére naponta 1-2 dl gyógyvíz elfogyasztása ajánlott.
Fogyókúra esetén, elhízás ellen naponta 3x1-2 dl ajánlott a főétkezések után.
Nem használható
Heveny gyomor- és bélhurut, savhiány, vérző gyomor- és bélfekély, szívgyengeség, valamint hasmenés, hányás és más módon bekövetkezett jelentős folyadékvesztés esetén.
.
MIRA glaubersós gyógyvíz
.
A gyógyvíz jellege
A gyógyvíz összetételét a nátriumszulfát (glaubersó) határozza meg, de tartalmaz konyhasót és magnéziumszulfátot (keserűsó) is.
Alkalmazási területe
A Mira glaubersós gyógyvíz mérsékelt keserűsótartalma enyhe hashajtó, béltisztító hatású.A gyógyvíz átmossa a bélcsatornát, leoldja a nyálkahártyáról a gyulladásos váladékot, eltávolítja a hurutot okozó baktériumokat és ezek bomlástermékeit és a széklettel együtt kiüríti. A gyógyvíz epehajtó tulajdonsággal is rendelkezik. A glaubersó epehólyag-összehúzó hatásának köszönhetően az epehólyag kiürül, megszűnik a kőképződésnek kedvező epepangás, és fokozódik a májban az epeelválasztás, melynek eredményeként az epehólyag gyorsan megtelik friss epével, amelyben nincsenek jelen a kőképződés feltételei és kisebb gyulladás kialakulásának a veszélye is. (Az epekövesség kialakulásában az epehólyagban lévő epefolyadék besűrűsödése játszik fontos szerepet. Ez akkor következik be, ha órákig nem húzódik össze az epehólyag és nem ürül ki a besűrűsödött epe, és a benne lévő koleszterin eléri azt a töménységet, amikor kicsapódik és alapul szolgál az epekövesség kialakulásának. Az epe kiürülése után a májból friss epe folyadék érkezik, amelyben a koleszterin koncentrációja még messze van a kicsapódáshoz szükséges töménységtől, de jó néhány óra alatt ismét besűrűsödik és újra kialakulhat a kőképződés veszélye. Mindez megelőzhető a Mira gyógyvíz rendszeres fogyasztásával.) A gyógyvíz kúraszerű használata tehát gátolja az epekőképződést és az epehólyag-gyulladás kifejlődését.
A Mira glaubersós gyógyvíz anyagcserére gyakorolt hatása régóta ismeretes, Halmy László professzor és munkatársa Kovács Ferenc főorvos legújabb vizsgálatai (4.1.3.1.) is ezt támasztják alá: Elhízott betegeket 1000-1500 kcal energiatartalmú diétával kezeltek, amit kiegészítettek napi 3x2 dl Mira gyógyvíz adásával, a kontroll csoport csak diétát kapott. Négy hét után azt tapasztalták, hogy a Mira glaubersós gyógyvizet is fogyasztó elhízottak lényegesen jobban fogytak, mint a kontroll csoportban lévők és emellett jelentős javulás következett be a szérum koleszterin szintjükben is (csökkent a vérben az érelmeszesedés szempontjából fokozott kockázatot jelentő LDL-koleszterin, és triglicerid koncentrációja), és javult a szervezet szénhidrát felhasználó képessége (csökkent a vércukorszint). A fentiek alapján elmondható, hogy a Mira víz eredményesen alkalmazható fogyókúra kiegészítésként, melynek hatására nemcsak fogyás következik be, hanem az elhízás mellékhatásaként jelentkező cukorbetegség és magas vérzsír szint csökkenése is elérhető.
A gyógyvíz adagolása
A Mira glaubersós gyógyvízből az epeutak és epehólyag betegségeinek kezelésére naponta 1-2 szer 2-3 dl ajánlott, idült megbetegedés esetén 4-6 héten át. Bélhurut esetén naponta kétszer 1-2 dl elfogyasztása javasolt. A gyógyvizet éhgyomorra kell meginni. Fogyókúra kiegészítőként napi 3x2 dl gyógyvíz fogyasztása ajánlott a főétkezések után. Cukorbetegségben, magas koleszterinszint estén, valamint májgyulladásnál (vírusos és toxikus esetben is) kúraszerűen napi 2-3 dl ajánlott.
Nem használható
Heveny gyomor- és bélhurut, savhiány, vérző gyomor- és bélfekély, szívgyengeség, hasmenés és jelentős folyadékveszteség esetén.
.
MIRA BABY természetes glaubersós gyermekgyógyvíz
.
Jellege
Ásványianyag összetétele hasonlít a Mira glaubersós gyógyvízhez, mintegy fele összetételű sótartalommal.
Alkalmazási területe
Gyomorrontásban és székrekedésben 3 hónapos kortól.
Milyen esetekben alkalmazunk hashajtó szereket a gyermekgyógyászatban?
- Székrekedés.
- Gyomorhurut, valamint a bélhurut enyhébb formái:
- vírusos, baktériumos fertőzések
- romlott, fertőzött étel és italfogyasztás
- mérgező anyagot is tartalmazó étel, pl. gomba és más mérgező anyagok, szennyezett ételek (nehézfémek: ólom, réz, …stb.) fogyasztása esetén.
- helytelen táplálkozásból eredő gyomor
- és bélproblémák (székelési zavar, felfúvódás, ...stb.)
Általános szabály, hogy az egyéb orvosi kezelések előtt, mindig a béltartalom gyors kiürítését kell elvégezni. A Mira Baby egyszeri nagyobb adagban történő beadásával ez a cél könnyen elérhető. Sőt nehézfém-mérgezések esetében a gyógyvíz redukciós terméke a kénhidrogén azokat képes nagy hatásfokkal közömbösíteni. A Mira Baby viszonylag enyhe hashajtó (adagtól is függő) béltisztító hatással. Átmossa a bélcsatornát, leoldja a nyálkahártyáról a gyulladásos váladékot, eltávolítja a hurutokat okozó baktériumot, vírust, s ezek bomlástermékeit és a széklettel együtt kiüríti.
Adagolás
Kortól függően 0,5-1,5 dl Mira Baby gyógyvíz fogyasztása javasolt.A keserű íz szükség esetén bármely kedvenc folyadék (tea, szörp, gyümölcslé) hozzáadásával enyhíthető. A Mira Baby gyógyvízről elmondható, hogy huzamos ideig tartó felhasználáskor sem jön létre hozzászokás, vagy függőségi állapot.
A Mira Baby gyógyvíz azonban nemcsak a gyermekeknél, hanem analóg módon idős és aggkorban is eredményesen alkalmazható, sőt itt az olyan gyakori időskori betegségek megelőzését és gyógyítását is segíti, mint a máj-, cukorbetegség, reuma, ...stb. A belekben felszabaduló kénhidrogén ugyanis részben felszívódik, és előnyösen befolyásolja a kénanyagcserét. További felhasználási területei a Mira glaubersós gyógyvíznél leírt esetekben, azonos módon alkalmazva.
Nem használható
Ismeretlen eredetű hasi fájdalom, bélelzáródás, gyulladásos bélbetegségek, vérzések, székletimpactáció, savhiány és jelentős folyadékvesztés esetén.