Fórum
Fertőzési Góckutatás
Góckutatás
Irányított Belső Tisztítás
.
.
Krónikus nehézségekkel küzd? Allergiával, ekcémával, fejfájással, elhúzódó nőgyógyászati folyásokkal? Gyakran fáradt, anélkül, hogy nyilvánvaló oka lenne rá? Érzi, hogy nincs rendben, bár az orvosa szerint egészséges?
.
Próbálja ki az egyedülálló Irányított belső Tisztítást.
.
Ez a módszer ott kezdődik, ahol a hagyományos orvostudomány véget ér. Ez egy holisztikus módszer , mely az ember egészségügyi állapotának egészét szemléli. A módszer eredményei megerősítik, hogy az ember egészségére úgy kell tekintenünk, mint az egészséges psyché, érzelmek és egészséges test együttesére. Egyik nem létezhet a másik nélkül. A módszer számára nagyon fontos, hogy az ember önbecsülésére leljen. Hiszen számtalan betegség többek között abból ered, hogy az ember nem tiszteli önmagát amiatt, hogy eddigi élete során a környezete nem fogadta őt el, és nem értékelték kellőképpen a képességeit és törekvéseit.
.
A nehézségek okát a módszer abban látja, hogy a szervezetet különféle toxinok terhelik. A méregterheltség konkrét típusa megállapítható a Salvia mérőműszerrel történő kimérés során.
.
Sejtszintű energiainformációs medicina
a jövő medicinája
.
Az egészségesnek hitt szervezetben is lehetnek meglapuló mérgek, baktériumok, terhelések, melyeket még nem fedeztek fel, mert még nincs tünet a szervezetben. Ugyanakkor sejtszinten már mérhető a biorezonanciás mérőműszer segítségével.
Ez a rendszer a megelőzésről szól. A már megbetegedett szervek feltérképezését és a testben megbújó gócok felkutatását is lehetővé teszi. A méregterhelés megállapításához rendszerint nem elég a klasszikus, vagy számítógépes röntgen és ultrahang, vagy az egyszerű laboratóriumi vizsgálat. A legoptimálisabbnak a Reinhold Voll módszeréből tovább fejlesztett funkciós diagnosztikai teszt tűnik. Dr. Voll német orvos az ókori kínai gyógyászat ismereteit használta fel, miszerint az emberi test bizonyos pontjainak megfigyelésével a szervezet belsejében végbemenő folyamatokra következtethettünk. Az ősi kínai módszerrel nemcsak diagnosztizáltak, hanem gyógyítottak is. Dr. Voll műszerével mérni lehet az aktív pontok elektromos változásait és a számítógép segítségével, közvetve megtudhatunk egyet és mást az emberi szervezetben lejátszódó elektro-információs folyamatokról.
.
.
Így következtetni lehet a szervezet működésére a fiziológiai, az anyagcsere és immunológiai folyamatok működésére. Különbözőképpen hatnak r.ánk, amit megeszünk, megiszunk, belélegzünk. A családi gondjaink, az iskolai légkör, a munkahelyi gondok mind-mind terhelést okozhatnak. Ha az immunrendszer le van terhelve, akkor kialakulhat a betegség.
.
.
Megemlítenénk azokat a terheléseket, melyek felhalmozódása az emberi testben betegségeket okozhatnak:
• nehézfémek • radioaktív anyagok • bakteriális terhelések • boréliák • klamidiák
• rickettsie mérgek • vírusok • penészgombák • paraziták • vegyszerek • peszticidek
• gyógyszer terhelés • érzelmi terhelések • fungicidek • sók • csakrák zavarai
• meridiánok zavarai • jin-jang egyensúly hiány • entero baktériumok • heliko baktérium
• prionok • vitaminhiány • cukorszint • szervek, szervrendszerek állapota. • oltások
• vírus mérgek • gombaméreg • bakteriális mérgek • állatfertőzések • kipufogó gázok
• metabolitek • stress • geoszmog • grippe vírusok • miazma • fogfém terhelés
Csak, hogy néhányat említsünk abból a több száz teszt-lehetőségből, amit ennek a műszernek a segítségével vizsgálni lehet. A műszerünk, amely a Salvia névre hallgat, csak egy pontot használ mérés céljából a tenyérben. Nem elég csak megállapítani, hogy hol van terhelés a szervezetben, hanem ki is kell juttatni azt! Ehhez adnak segítséget dr. Josef Jonás és Vladimir Jelinek mérnök által készített termékek, melyek kijuttatják a terheléseket a testből. Ezek a szerek Magyarországon étrend kiegészítőként kerültek be, hogy mindenki hozzá férhessen. Így mindenkinek tudunk segíteni, aki hozzánk fordul és törődik az egészségével és nem csak akkor, amikor már majdnem késő, mert kialakult a terhelések miatt a betegség.
.
.
Vegetatív funkciós tesztelés
/Dr Josef Jonas módszerével /
A VOLL-elveken működő SALVIA mérőműszer segítségével mérhetőek egyes szervek állapota, terheltségei. A tenyér egy akupresszúrás pontján történik a mérés, mely kb 60 percet vesz igénybe, és teljesen fájdalommentes.
Beazonosíthatóak a szerveket, szöveteket terhelő toxinok, (pl borrélia, calamydia, HPV,Heliko bakt. pylori, illetve élettelen terhelők: vegetatív stressz, oltóanyag maradványok, nehézfémek és sói, radioaktivitás, vegyi anyagok stb…
A hagyományos KÍNAI és NYUGATI orvoslás ötvöződéséből keletkező sokoldalú diagnosztikai eljárás, melynek segítségével fájdalommentesen lehet gyors következtetéseket levonni a szervezetet terhelő élő és élettelen anyagok jelenlétéről, illetve az esetleges funkcionális zavar okairól. A VOLL doktor elvén működő SALVIA mérőműszer, megbízható segítséget nyújt a terapeutának, hogy a tenyér egy vegetatív pontján a bőr ellenállása alapján meghatározzon a szervezet számára terhelő anyagokat, szervi működés zavart, esetlegesen megbúvó régi fertőzések maradványát (gócait), toxinok káros jelenlétét.
.
.
.
Az eljárás a vegetatív idegrendszer megbízhatóságát hívja segítségül, ugyanis úgy viselkedik, mint egy nagy tároló lemez. Irányít minden élettani funkciót, ellenőrzése alatt tart, és természetesen tárolja a „merevlemezen” lévő adatokat. Egyszerűen szemléltetve, általa lehívhatóak azok az adatok, melyek nagy segítségére lehetnek a páciensnek a problémája felderítésében. (A tenyér egy vegetatív akupresszúrás pontján történik a mérés, amely azonnali megbízható információt közöl a 100%-os értékhez viszonyítva)
Azonban, hogy ez a fantasztikusan egyszerű mégis sokoldalú diagnosztikai eljárás valóban megbízható forrás legyen a betegségek feltérképezésében, és megfelelő prevenció alkalmazásában,a terapeutának támaszkodnia kell a hagyományos KÍNAI orvoslás alapjaira, a meridiánok (energiapályák)ismeretére és energetikai szerepére, az 5 őselem körforgásának fontosságára. A mérőműszer segítségével maga a szervezet mutatja meg az igényelt megoldást.
.
.
A mérést követően lehetséges megoldásként alkalmazzuk a gyógynövényeket, melyek szervekre, toxinokra, gócokra hatnak, segítséget nyújtanak a szervezetet terhelő toxinok, fertőzési gócok mellékhatásmentes eltávolítására.
Két hónap múlva ellenőrizzük egy ismételt méréssel, hogy a terápia hatására a szervezet hogyan reagált, és a test igényel e további lépéseket.
Ezzel az eljárással nem csak a külső "tünetmentességet" érhetjük el, hanem nagy lépést teszünk a kiváltó okok megszüntetésére.
Az immunrendszerünk lesz az alapja gyógyulásunknak, hiszen ő segít a méregtelenítésben. Így speciális információt átadva rá lehet venni, hogy kezdje meg a takarítást szervezetünkben. Csak erős, jó immunrendszert lehet felhasználni a gyógyulásra, tehát ha gyenge először őt kell erősíteni. Nagyon fontos, amikor takarítjuk a fertőzéses gócokat az útvonalat is meg kell terveznünk: hiszen hiába fogunk kioldani fertőzéses gócot pl.: májból, ha a külvilág felé nem tud távozni, mert nyirokrendszerünk „szervezetünk szennycsatornája” dugult.
A fentiek miatt nevezzük a jelen eljárást irányított és ellenőrzött méregtelenítésnek. Hiszen pontosan tudjuk, honnan ürül ki, mi ürül ki és hová távozik a fertőzés.
.
A TÜNETEK!!!!!!
Milyen tünetek várhatók a méregtelenítés során?
Leggyakrabban a bőr felületén jelentkeznek gombostűfejnyi vagy nagyobb kiemelkedő, enyhén piros, viszkető bőrelváltozások, melyek a fejen, háton, hason, a mellkas felső részén fordulnak elő a leggyakrabban. Az effajta kiütések gyakran akut mérgezések velejáróiként is megjelennek. Gondoljunk csak a gyógyszerallergiákra, vagy ételmérgezésekre! A méregtelenítés tüneteként felszaporodhatnak a mitesszerek, fokozódhat a faggyúműködés, a bőr lehet szárazabb és hámló. Ezek a tünetek mind-mind kapuk, melyeken keresztül a salak- vagy méreganyagok eltávozhatnak szervezetünkből. A sérülések vagy műtéti sebek megduzzadhatnak, a fájdalmak felerősödhetnek. Jelentkezhet erősebb és kellemetlen szagú izzadtság, mely fokozott folyadékbevitellel nemcsak enyhíthető, hanem egyúttal növelhető a méregtelenítés erőssége is.
Akinek légzőrendszeri problémája volt, vagy betegsége a tüdő meridián egyensúlytalanságával függ össze, ott rosszabbá válhat a lehelet, köhögés jelentkezhet (kezdetben száraz majd a köhögés felszakad).
Főleg emésztőrendszeri betegségek következményeként, de más betegség méregtelenítése következtében is számíthatunk émelygésre, hasi diszkomfort érzésre, s majdnem mindig lepedékessé válik a nyelv. Ehhez hasonlóan a gyomor és bélnyálkahártya is fokozott kiválasztásra tér át. Ezért alkalmazzák gyakran a beöntéseket, mint a méregtelenítés fontos részét. A nagyobb epeürülés következménye a széklet megváltozása.
A vese vagy a vesemeridián problémáinál a vizelet sötétebb színűvé, erősebb szagúvá válik. Megfelelő folyadékfogyasztással ezt is tökéletesen mérsékelhetjük. A kúrák első napjaiban a vizelet acetonos szagúvá is válhat.
A méregtelenítés igénybe veszi lelki állóképességünket is. Jellemző a fokozott labilitás, zavaros álmok, ingerlékenység, szokatlan dühkitörések. Elalvási és átalvási nehézségek, esetleg jelentkezhet felfokozott jó hangulat is.
De általánosságban is másként érezzük magunkat. Lehetünk fázékonyak, álmosak, fokozott vagy éppen csökkentett fizikai teherbíró-képességűek. Hasonlóan változhat a reakció- és koncentráció képességünk. Labilissá válhat a vérnyomás – akár magas akár alacsony vérnyomásosak vagyunk. Gyakran csökken a testsúly. Az első napok alatti súlycsökkenést a fölös víz leadása és a béltartalom egy részének kiürülése okozza. Csak ezután következik a valódi fogyás. Számolnunk kell azonban azzal, hogy a súlycsökkenés eljut olyan fázisba, amelyben igen hosszú ideig nem változik.
A kezdeti időszakban jelentkezhet hőemelkedés, láz, mely általában reggel magasabb, délutánra csökken – pont ellentétesen, ahogy a fertőzéseknél lenni szokott. A korábban belázasodni nem tudó személy is lehet lázas, mely a szervezetre nézve hasznos jelként értékelendő. Felhívom a figyelmet arra, hogy a láz minden esetben hasznos tünet. Beindítja az immunrendszer működését -- egy univerzális „antibiotikum”, kizárólag a kórokozó mikroorganizmusokkal szemben. Ezeket elpusztítja, a szervezet számára hasznos baktériumokat azonban nem. Épp ezért érthetetlen, hogy a legtöbb ember akár hőemelkedésnél is azonnal a lázcsillapítóhoz nyúl, szinte nem engedi, hogy működésbe jöjjön immunrendszere. Pedig a nem használt testrész elkorcsosodik -- gondoljunk csak a törött végtagra, mely pár hét alatt elvékonyodik a gipsz alatt. Az immunrendszer hasonlóan működik, ha nem hagyják elvégezni a feladatait. Elkorcsosodik! Ne csodálkozzunk később, mikor aztán kellene, nem tud rendelkezésünkre állni.
Örüljünk, hogy belázasodtunk!!!
függetlenül attól, hogy épp méregtelenítünk-e vagy „csak” megfáztunk!
Soha ne csökkentsük vegyszerrel testhőmérsékletünket 38 Celsius-fok alá!
A tisztítókúrák alatt megváltozhatnak laboratóriumi értékeink!
Némely értékek megemelkedhetnek, mások csökkenhetnek. Nem ajánlatos preventív vérvizsgálatokat végezni az ilyen időszakban. Ha mégis vért vesznek tőlünk, figyelmeztessük orvosunkat!
A Fertőzési Góckutatás kisfilmje megtekinthető
az RTL Klub Egészség Kalauz műsorában
.
.